Orvosetika

Panaszok benyújtása és az orvosetikai eljárás

Általános tájékoztató orvosetikai tárgyú panaszok benyújtásáról, az ETT orvosetikai szerveinek orvosetikai eljárásáról

Az ETT orvosetikai szervei folytatják le az orvosokkal, fogorvosokkal, továbbá a nem orvosi és egészségtudományi képzési területen szerzett alap szakképesítéssel rendelkező, de egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozókkal (a továbbiakban együtt: orvos) szemben indított etikai eljárásokat.

Orvossal szembeni panasszal bárki élhet. A panasz űrlap kitöltésével postán, ügyfélkapun (https://epapir.gov.hu/) vagy e-mailen keresztül nyújtható be az alább felsorolt – az orvos működésének illetékességi területén eljáró – elsőfokú Vármegyei Etikai Bizottságoknak
címzetten.

Az űrlap itt letölthető .docx vagy .pdf formátumban.

ETT Etikai Bizottságok elérhetőségei illetékességi területenként:
Az egyes bizottságok összetételét azok nevére kattintva tekinthetik meg.
(A hiányzó adatok érkezésekor frissítjük.)

Budapest és Pest vármegye
1. ETT Észak-budai Etikai Bizottság
Székhelye: Észak-budai Szent János Centrumkórház
Illetékességi terület: Budapest I., II., III., XII. kerület,
Pest vármegyében: Budakeszi, Pilisvörösvári, Szentendrei járás
Ügyintéző: Károlyi Erika
Telefon: 06-1 / 458-4500 / 4391 mellék
Postacím: 1125 Budapest, Diós árok 1-3.
E-mail cím: veb@janoskorhaz.hu
2. ETT Dél-pesti Etikai Bizottság
Székhelye: Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
Illetékességi terület: Budapesten a VII., VIII., IX., X., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. kerület, Semmelweis Egyetem intézményei,
Pest vármegyében: Ceglédi, Dabasi, Gyáli, Monori, Nagykátai, Nagykőrösi, Ráckevei, Szigetszentmiklósi, Vecsési járás
Ügyintéző: Dr. Szeredi-Ott Mariann
Telefon: 06-1 / 455-5700 / 1386 mellék
Postacím: 1097 Budapest, Nagyvárad tér 1.
E-mail cím: dpcveb@dpckorhaz.hu
3. ETT Dél-budai Etikai Bizottság
Székhelye: Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
Illetékességi terület: Budapesten a XI., XXII. kerület,
Pest vármegyében: Érdi járás
Ügyintéző: Bukovinszki Réka
Telefon: 06-30 / 793-9163
Postacím: 1115 Budapest, Tétényi út 12-16.
E-mail cím: varmegyeietikaibizottsag@szentimrekorhaz.hu
4. ETT Észak-pesti Etikai Bizottság
Székhelye: Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház
Illetékességi terület: Budapesten a IV., V., VI., XIII., XIV., XV., XVI. kerület,
Pest vármegyében: Aszódi, Dunakeszi, Gödöllői, Szobi, Váci járás
Ügyintéző: Szívós Lilla
Telefon: 06-1 / 465-1800 / 71508 mellék
Postacím: 1376 Budapest, Pf.: 714.
Hivatali kapu rövid név és KRID kód: EPVEB01; 165845387
E-mail cím: orvosetika.ep.veb@gmail.com
Vármegyék
1. ETT Bács-Kiskun Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház
Illetékességi terület: Bács-Kiskun vármegye
Ügyintéző: Dr. Gyenes Kata
Telefon: 06-30 / 680-07-06
Postacím: 6000 Kecskemét, Nyíri út 38.
E-mail cím: bkveb@kmk.hu
2. ETT Baranya Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ
Illetékességi terület: Baranya vármegye
Ügyintéző: Dr. Bacsmai Norina
Telefon: 06-30 / 177-45-36
Postacím: 7623 Pécs, Rákóczi út 2.
Hivatali kapu rövid név és KRID kód: BVETIKBIZ; 369845765
E-mail cím: veb@pte.hu
3. ETT Békés Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Békés Vármegyei Központi Kórház
Illetékességi terület: Békés vármegye
Ügyintéző: Prókainé Vizi Ildikó
Telefon: 06-30 / 598-18-70
Postacím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 18.
E-mail cím: bekesvarmegyeietikaibizottsag@bmkk.eu
4. ETT Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
Illetékességi terület: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Ügyintéző: Papp Adrienn
Telefon: 06-46 / 555-666 / 31006 mellék
Postacím: 3526 Miskolc, Csabai kapu 9-11.
E-mail cím: etika@bazmkorhaz.hu
5. ETT Csongrád-Csanád Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központ
Illetékességi terület: Csongrád-Csanád vármegye
Ügyintéző: Marancsik Gabriella
Telefon: 06-62 / 342-033
Postacím: 6726 szeged, Temesvári krt. 35-37. G. épület
Hivatali kapu rövid név és KRID kód: SZAKKVEB
E-mail cím: varmegyei.etikai.bizottsag@med.u-szeged.hu
6. ETT Fejér Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
Illetékességi terület: Fejér vármegye
Ügyintéző: Vondrasek-Szász Katalin Beatrix
Telefon: 06-22 / 535-500 / 1318 mellék
Postacím: 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 3.
E-mail cím: fvetikaibizottsag@mail.fmkorhaz.hu
7. ETT Győr-Moson-Sopron Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház
Illetékességi terület: Győr-Moson-Sopron vármegye
Ügyintéző: Kulcsár Zsófia
Telefon: 06-96 / 507-945
Postacím: 9023 Győr, Vasvári Pál utca 2-4.
E-mail cím: orvosetikagymsv@gmail.com
8. ETT Hajdú-Bihar Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Debreceni Egyetem Klinikai Központ
Illetékességi terület: Hajdú-Bihar vármegye
Ügyintéző: Sólyomné Dihen Tímea
Telefon: 06-52 / 411-717 / 55301 mellék
Postacím: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
E-mail cím: hbvetikaibizottsag@med.unideb.hu
9. ETT Heves Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet
Illetékességi terület: Heves vármegye
Ügyintéző: Kerékgyártó Ágnes, Kovács Réka
Telefon: 06-36 / 411-444 / 1060
Postacím: 3301 Eger Pf.15.
E-mail cím: etika.heves@mfkh.hu
10. ETT Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
Illetékességi terület: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Ügyintéző: Dr. Deme Béla Dávid
Telefon: 06-56 / 503-603 / 3509 mellék
Postacím: 500 Szolnok, Tószegi út 21.
E-mail cím: etikaibizottsag@hetenyikorhaz.hu
11. ETT Komárom-Esztergom Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Komárom-Esztergom Vármegyei Szent Borbála Kórház
Illetékességi terület: Komárom-Esztergom vármegye
Ügyintéző: Laub Klára
Telefon: 06-34 / 515-488
Postacím: 2800 Tatabánya, Dózsa György út. 77.
E-mail cím: veb@tatabanyakorhaz.hu
12. ETT Nógrád Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház
Illetékességi terület: Nógrád vármegye
Ügyintéző: Fábián Dominika
Telefon: 06-32 / 522-019
Postacím: 3100 Salgótarján, Füleki út 54-56.
E-mail cím: nogradveb@szlmk.hu
13. ETT Somogy Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház
Illetékességi terület: Somogy vármegye
Ügyintéző: Bakonyi  Sarolta
Telefon: 06-82 / 501-300 / 6204 mellék
Postacím: 7400 Kaposvár, Tallián Gyula u. 20-32.
E-mail cím: sveb@kmmk.hu
14. ETT Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház
Illetékességi terület: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Ügyintéző: Dankó-Marjay Márta
Telefon: 06-42 / 599-700 / 1328 mellék
Postacím: 4400 Nyíregyháza, Szent István u. 68.
E-mail cím: veb@szszbmk.hu
15. ETT Tolna Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Tolna Vármegyei Balassa János Kórház
Illetékességi terület: Tolna vármegye
Ügyintéző: Feiglné Koós Gabriella
Telefon: 36-30 / 645-74-66
Postacím: 7100 Szekszárd Béri Balogh Ádám u. 4-7.
E-mail cím: vebtitkarsag@tmkorhaz.hu
16. ETT Vas Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
Illetékességi terület: Vas vármegye
Ügyintéző: Varga Lászlóné
Telefon: 06-94 / 515-506
Postacím: 9700 Szombathely, Markusovszky Lajos utca 5.
E-mail cím: vasveb@markusovszky.hu
17. ETT Veszprém Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház
Illetékességi terület: Veszprém vármegye
Ügyintéző: Dudás Edit
Telefon: 06-88 / 556-217
Postacím: 8200 Veszprém, Kórház utca 1. D. épület III. emelet.
E-mail cím: vveb@vmkorhaz.hu
18. ETT Zala Vármegyei Etikai Bizottság
Székhelye: Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház
Illetékességi terület: Zala vármegye
Ügyintéző: Dr. Németh Krisztina
Telefon: 06-92 / 507-500 / 1570 mellék
Postacím: 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós út 1.
E-mail cím: etikai@zmkorhaz.hu

A panaszbeadványban meg kell adni a bepanaszolt orvos
  – nevét,
  – lehetőség szerint pecsétjének számát,
  – munkahelyét, (ha a panasz tárgya valamely egészségügyi ellátást nyújtó intézményben történt cselekményhez kapcsolódik),
  – a sérelmezett cselekmény vagy mulasztás rövid leírását, amely tartalmazza az orvos szerepét, a kifogásolt cselekményben az elkövetésének helyét és idejét, a rendelkezésére álló bizonyítékokat.

Nem indítható meg az etikai eljárás, ha a cselekmény elkövetése óta három év, vagy annál hosszabb idő eltelt.

A Vármegyei Etikai Tanácsok az eljárásokat elsősorban az alábbi jogszabályok rendelkezései szerint folytatják le:
  – a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény,
  – az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény (a továbbiakban Ákr.),
  – egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény (Ekt.),
  – az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.),
  – az orvosokkal, fogorvosokkal, továbbá az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozókkal szemben etikai eljárás szabályairól szóló 318/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet,
  – az Egészségügyi Tudományos Tanácsról szóló 28/2014. (IV.10.) EMMI rendelet (ETT rendelet),
  – Adatvédelmi jogszabályok (GDPR, Infotörvény, Eüak.),
  – az ETT Orvosetikai Kódexe (továbbiakban: Kódex).

A Vármegyei Etikai Tanács a beérkezett panaszbeadványban foglaltakat megvitatja és döntést hoz arról, hogy megindítja-e az eljárást.

Amennyiben a panasz tartalmából nem dönthető el, hogy az felveti-e az etikai vétség gyanúját, a tényállás felderítése érdekében a Vármegyei Etikai Tanács az eljárás megindítása előtt előzetes vizsgálatot folytathat le.

Etikai vétség gyanúja esetén a Vármegyei Etikai Tanács az eljárás megindításáról dönt. A Tanács az eljárás során tárgyalást tart és meghallgatja a feleket, valamint dönt a bizonyítás módjáról, illetve arról, hogy a tényállás tisztázása érdekében milyen további eljárási cselekmények végrehajtása szükséges (tanú/k meghallgatása, iratok bekérése stb.).

Az eljárás során a Vármegyei Etikai Tanács elsőfokú döntést hoz, amelynek típusai (az Ákr. szabályainak megfelelően): végzés vagy határozat.

A Vármegyei Etikai Tanács etikai vétség megállapítása esetén az orvossal szemben az alábbi etikai büntetéseket szabhatja ki:
  a) figyelmeztetés,
  b) megrovás,
  c) a mindenkori legkisebb kötelező munkabér havi összegének tízszereséig terjedő pénzbírság.

A Vármegyei Etikai Tanácsok az a-c pont szerinti büntetések mellett vagy azok helyett megállapíthatja, hogy az orvos számára vezetői megbízás a határozat véglegessé válásától számított legfeljebb két évig nem adható.

A Vármegyei Etikai Tanácsok meghatározott döntései ellen az arra jogosultak a döntés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül postán vagy ügyfélkapun keresztül benyújtott fellebbezéssel élhetnek. A fellebbezést a Vármegyei Etikai Tanácshoz lehet benyújtani, amely az ügyiratot felterjeszti a másodfokon eljáró szerv részére.

Az Országos Etikai Tanács meghatározott döntései ellen – a döntés közlésétől számított harminc napon belül – az arra jogosult keresetlevelet nyújthat be. A keresetlevelet az adott ügyben eljáró Országos Etikai Tanácshoz kell benyújtani, amely azt az ügy irataival együtt továbbítja a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Bírósághoz.

Az Egészségügyi szakdolgozók ügyében a panaszok kivizsgálására a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara jogosult.

Az Igazságügyi (orvos-) szakértők kifogásolt magatartásával kapcsolatos panasszal a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamarához lehet fordulni.

Országos Etikai Bizottság

Titkárság: Hornyák Alíz
Márton Brigitta
Telefon: (+36 1) 795-2858
(+36 1) 795-3227
E-mail: orvosetika@bm.gov.hu
Levelezési cím: Belügyminisztérium, 1903 Budapest, Pf.: 314.

Az ETT Országos Etikai Bizottság tagja valamennyi vármegyei etikai elnök.

ETT Országos Etikai Bizottság 
Elnök:Prof. Dr. Becker Dávid
Alelnökök:Dr. Berkóné Kővágó Erika
Dr. Madarasi Anna
Tagok:Dr. Bali Ottília
Dr. Bíró Erik
Prof. Dr. Bogár Lajos
Dr. Cselik Zsolt
Prof. Dr. Csomós Ákos
Dr. Fejes Veronika
Dr. Feller Gábor
Dr. Kelemen Veronika
Dr. Kolossváry Endre
Prof. Dr. Márkus Béla PhD
Dr. Ombódi Róbert
Dr. Palásthy Zsolt
Dr. Sárkány Ágnes
Dr. Szabó Hajnalka
Prof. Dr. Szűcs Gabriella
Prof. Dr. Takács István
Dr. Torma Gábor
Dr. Vajda Kornél
Dr. Zemanek Péter

A belügyminiszter 22/2023. (VI. 30.) BM rendelete az Egészségügyi Tudományos Tanácsot érintő egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról (Magyar Közlöny 2023. évi 97. szám)

A Kormány 318/2023. (VII. 17.) Korm. rendelete az orvosokkal, fogorvosokkal, továbbá az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozókkal szembeni etikai eljárás szabályairól (Magyar Közlöny 2023. évi 106. szám)

Vármegyei etikai bizottsági választás


A lezajlott választásokról és azok eredményéről közvetlenül az OKFŐ honlapján tudnak tájékozódni.

Orvosetikai Kódex


Orvosetikai Kódex
Pdf változat

Levelezés az ETT Elnöksége és a MOK Elnöksége között az Orvosetikai Kódex tervezetéről:

Az ETT Elnökség 2023. május 22-én véleményezésre megküldte az Orvosetikai Kódex tervezetét a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökének: Az ETT Elnökség levele és a Kódex csatolva küldött tervezete.

A MOK elnökségének véleménye két melléklettel 2023. június 5-én érkezett meg az ETT Titkárságára: A MOK Elnökség véleménye és mellékelve a MOK területi szervezetek vélemenye, valamint a MOK OH jogászi véleményezése.

Az ETT Elnöksége a MOK-től kapott észrevételek figyelembe vételével alkotta meg a Kódex végleges változatát, és 2023. június 27-én válaszolt a MOK elnökének: Az ETT Elnökség válasza.

Tájékoztatás az ETT orvosetikai eljárásokról 2024


2023-ban az Országgyűlés megszüntette az orvosok kötelező kamarai tagságát és az orvosok ellen indítható etikai eljárásokat a Magyar Orvosi Kamarától (MOK) az ETT-hez rendelte. Az ETT-t működtető BM az ETT-től kért javaslatot az új rendszer létrehozásának szempontjaira. Az ETT megvizsgálta az orvosetikai eljárások nemzetközi gyakorlatát olyan országokban, például Nagy-Britanniában, ahol nem az orvoskamara, hanem az állam működteti az orvosetikai eljárások rendszerét. Az ETT független, a hivatásrend tagjai által közvetlen titkos választásokkal megválasztott tagokból álló etikai bizottsági rendszer létrehozását javasolta, amelyet az egészségügy területén működő Igazságügyi Szakértői Testület mintájára gesztor intézményként működtet. Javasolta továbbá, hogy olyan új szakmai-etikai szabályzat jöjjön létre, amely az orvosetikai eljárások rendszerét etikai vétségek kivizsgálására és szankcionálására és nem az elsősorban más jogi fórumok, bíróságok, hatóságok stb. kompetenciakörébe tartozó cselekmények kivizsgálására és szükség esetén szankcionálására használja. A magyar orvostársadalom az elmúlt évtizedekben sok okból bonyolult, hányatott helyzetben dolgozott; az orvosi munka nagyon sokféle szempont szerint vizsgálható. Az etikai ezek egyike. Az új rendszerben kizárólag etikai vétségek gyanújának felmerülése esetén lehet csak kezdeményezni orvosetikai eljárásokat. Nem indulnak etikai eljárások – szemben az eddigi MOK gyakorlattal – olyan cselekmények miatt, amelyeket büntetőjogi, polgári jogi, munkaügyi stb. jogszabályok szankcionálnak, bíróságokon, más különböző jogi, vagy hatósági fórumokon bírálnak el. Minden hibás cselekedetnek lehet etikai vonzata, de nem az etikai bizottságok elsődleges feladata a hibás szakmai döntések megítélése. Az ETT ennek szellemében megalkotta új Orvosetikai Kódexét. A BM Jogi Helyettes Államtikársága, majd a MOK véleményei figyelembevételével módosított új szakmai etikai szabályzatot Pintér Sándor miniszter jóváhagyta. Az új eljárási rendben az egészségügyről szóló 1997. évi CLVI. törvény 140/B.§-a szerint az etikai bizottság négyféle etikai elmarasztalási szankciót alkalmazhat a vétség súlyától függően, de etikai vétség szankciójaként már nem tilthat el orvost az orvosi gyakorlat folytatásától. A korábbi eljárási rendben ún. kirívóan súlyos etikai vétség bizonyítása után az orvosetikai eljárások végződhettek a Magyar Orvosi Kamarából történő kizárás szankció elrendelésével is, ami gyakorlatilag az orvosi működéstől való eltiltást jelentett. Megjegyezzük, hogy ilyen etikai döntés a korábbi évek alatti többezer eljárásból alig néhányban született, többnyire büntető ügyben történt súlyos elmarasztaló bírósági ítélet után. A jelenlegi gyakorlat szerint, ha az eljárás során szakmai hiba gyanújára utaló adatra derül fény, akkor az etikai bizottság bejelentést tesz, illetve áthelyezi az ügyet a megfelelő hatósághoz.

Vezetői egyetértés után az ETT a BM jogi apparátusával és az OKFŐ-vel kidolgozta a hivatásrenden belüli a közvetlen választásokkal létrejövő új orvosetikai bizottságok választásának és orvosetikai eljárásoknak az új rendszerét. A jogszabályok, szabályzatok megjelentek. Az ETT Titkárságon belül létrejött az orvosetikai titkárság.

A választások lebonyolítása után megalakult a 22 vármegyei etikai bizottság (ETT VEB), és megválasztotta vezetőit. A VEB-ek megkezdték működésüket, valamint a VEB elnökökből megalakult, a másodfokon eljáró Országos Etikai Bizottság (ETT OEB) is, amely Becker Dávid egyetemi tanárt választotta elnökéül.

Jelenleg 360 választott etikai bizottsági tag, 195 póttag, 27 jogász, 23 ügyintéző foglalkozik orvosetikai panaszokkal. Az OKFŐ intézményei a VEB-eket, az ETT Titkárság az OEB-t működtetik. A 2024-ben tárgyalt orvosetikai beadványok legfontosabb adatai az alábbiak:
 
Statisztikai kimutatás az Egészségügyi Tudományos Tanács elsőfokú orvosetikai testületeinek döntéseiről
Orvosetika_elsofok_2024
 
Statisztikai kimutatás az Egészségügyi Tudományos Tanács másodfokú orvosetikai testületeinek döntéseiről

Orvosetika_masodfok_2024
 
2024 szeptemberében az ETT elnöke, és az ETT OEB elnöke a MOK Budapesti Szervezete elnökének és a MOK Országos Elnökség titkárának meghívására és felkérésére adott általános tájékoztatást az ETT-ről, az ETT orvosetikai eljárásokról. Az előadások után válaszoltak a résztvevők kérdéseire egy közel kétórás meghirdetett MOK rendezvényen, amiről kép- és hang-felvétel készült. (A beszélgetésről készült felvétel megtekinthető a MOK BTSZ Youtube csatornáján:
https://www.youtube.com/watch?v=KUHEXTYKstM, https://www.youtube.com/channel/UCcJUEQPbrpy6rga8f9FkxFg.

A meghívott ETT vezetők megköszönték a MOK meghívás adta lehetőséget, hogy szemtől szembe reagálhatnak etikai felvetésekre. Több, jelen lévő MOK vezető azonban sajnálatosan nem vállalta a nézetek nyilvános ütköztetését. Folytatódik az ETT-t durván sértő minősítések, kioktatások, kiforgatások gyakorlata különböző médiumokban a MOK egyes vezetői részéről is, és választanak ehhez az orvosi közéletben és viselkedésben szokatlan, méltatlan stíluselemeket. Az ETT számára ez a vitakultúra vállalhatatlan, idegen világ.

Az ETT a hivatásrend érdekében, és értékrendje szerint cselekszik, szempontjai ismertek, a nyilvános vitát kezdettől vállalta és vállalja minden, kompetencia körébe tartozó kérdésben.

További forrás:
https://semmelweis.hu/alumni/2024/09/23/aktualitasok-es-kihivasok-az-orvosi-etika-teruleten/